Silent Hill
.:SH:.
 
.:Silent Hill Film:.
 
.:Egyéb/közösség:.
 

Silent Hill


Silent Hill 2

.:Köszöntelek:.
 
.:Kedvenc:.
Hozzáadás a kedvencekhez!
 
.:Konami:.

 
-történetek-
-történetek- : 21 áldozat

21 áldozat

  2005.02.11. 17:45

inkább sh4 leírásnak számít, de történetként küldte: harmat béla

A 21 áldozat rituáléja

Egy Harry nevű fiatal férfi, aki a Silent Hill-i apartman 302-es szobályának lakója, már kb. 2 éve. Egyik reggel arra ébred, hogy valami nincs rendben, ugyanis a lakásának ajtaját valaki alaposan beláncolta, és lakatolta, ráadásul mindezt belűlről tette! az ajtón pedig megjelent egy felírat: Don't go out Walter! (Ne menj ki Walter!). Főhősünk nem tudja mirevélni a dolgot és először azt hiszi, hogy van valaki a szobályában, akiről nem tud. később kiderül, hogy erről szó sincs, valójában a szoba meg rekedt egy másik dimenzióban. Amit a szoba valamelyik korábbi lakója hozott létre, egy bizonyos céllal.
Képzeljük el, hogy Be vagyunk zárva egy szobába, ami meg van rekedve egy másik dimenzióban, de mégis a való világ részét képezi. Kinézünk az ablakon, és embereket látunk, de ők nem látnak bennünket, oda megyünk a beláncolt ajtóhoz, hogy segítségért kiabáljunk, de hiába dörömbölünk, nem hallja senki!

 

Az egyetlen kiút számunkra, ha rájövünk mi is történt ezzel a szobával.. Be akarjuk kapcsolni a TV-t, hogy megnézzünk egy műsort, de a TV annak ellenére, hogy áram alatt van, nem hajlandó adást közvetíteni. "Mi a fene történt itt?" Kérdezzük magunktól újra, és újra.. Bekapcsoljuk a rádiót, az is süket. Teljesen megszűnt a kapcsolatunk a külvilággal. Ebben a helyzetben nem tehetünk mást, mint lefekszünk újra az ágyunkba, és aludni próbálunk..

 

Másnap felébredünk ismét ebben a szobában, de most óriási változásokat látunk, a falakat, és szinte mindent vér borít. Ismét azt kérdezzük magunktól, "Mi a fene történhetett itt?". Ekkor hirtelen az ágyunk melletti telefon el kezd csörögni. Felvesszük, hogy megtudjuk, ki keres. Egy kétségbe esett női hang szól a telefonból: "Segítség, kérlek, ments meg!" Aztán meg szakad a vonal. Ekkor vesszük csak észre azt, hogy a telefonunk kábele el van vágva, tehát KÉPTELENSÉG hogy csörgött az előbb. Főhősünk annyira megijed, hogy kirohan a nappaliba. Ekkor azonban a fürdőszoba felől különös hangok hallatszanak..

 

A fürdőszobánkban leomlott egy fal, és egy olyan helyiségégbe léphetünk be a szobánknak, amelyről eddig sejtésünk sem volt. Belépve a szobába borzasztó szag csapja meg az orrunkat, annyira szörnyű, hogy már-már elájulunk tőle, de szépen lassan megszokjuk. A szobában sötétvan, egyre bentebb lépve észre vesszük, hogy ez a szoba egész nagy, ahhoz képest, hogy el akarták rejteni. A szobában megtaláljuk a rettenetes bűz forrását, egy hatalmas, acélból öntött keresztet látunk, amelyből hosszú, hegyes tüskék állnak ki, és ezekre van felszúrva egy ember holtteste RETTENETESEN megrémülünk, hiszen ez a test már valószínűleg itt van, azóta, amióta beköltöztünk, kb. 2 éve.. A kereszttel szemben egy oltár van, rajta pedig könyvek, és egy napló. Ez a napló, mint kiderül a szobában levő halott férfié volt. Elkezdjük olvasni a naplót, hogy megtudjuk mi is történt itt pontosan..

 

A naplóból megtudjuk, hogy a férfi neve Walter Sulivan, ez megmagyarázza a "Ne menj ki Walter!!!" feliratot az ajtón.. Tovább olvasva a naplót kiderül, hogy ez a férfi soha nem volt lakója ennek a szobának csupán itt született. Születése után pedig a szülei sorsára hagyták. A házmester talált rá, és kórházba vitte, ezzel megmentve az életét. Nem sokkal ezután a Kívánság Ház nevű árvaházba került, ahol nagyon jól bántak vele, és sok barátot szerzett. A szüleivel azonban soha nem tudott megbékélni, mert nem értette, miért hagyták el őt. Annyira meggyűlölte őket, hogy IGAZI anyjának azt a szobát kezdte tekinteni, ahol az élete megkezdődött. Egyiknap az árvaház udvarán megpillantott egy fekete ruhába öltözött alakot, akinek az arcát nem lehetett látni, mivel csuklyát viselt. Ez az alak annak ellenére, hogy milyen félelmetes külsejű volt egy kisgyermek számára, mégis magához vonzotta őt. Bemutatkozva neki megtudta, hogy a fekete ruhás alak egy, a közeli szektához tartozó, 35 év körüli férfi, aki azért jött, mert hallott a fiú történetéről. Ő pedig hajlott a lehetőség felé, és úgy döntött, hogy belép a szektába, mert ez az alak az IGAZI anyjának életre keltésével kecsegtette őt. Így hát elhagyta a fiú az árvaházat, és a szekta tanításait kezdte el követni. Teltek-múltak az évek, és a fiú már olyan képességet is elsajátított, mint a telekinézis, vagy a láthatatlanság. Egy nap azonban végre meglátta a szekta könyveiben azt a rituálét, amellyel életre keltheti "anyját", a 21 áldozat szertartásával.

 

Ennek a rituális szertartásnak az volt a lényege, hogy 21 embert kell megölnie ahhoz, hogy bármilyen élettelen tárgyat, akár még egy szobát is lélekkel ruházhasson fel. Ekkor kicsit abbahagyjuk az olvasást, és újra a holttestre nézve elgondolkozunk.. Vajon ez az ember tényleg képes volt ilyen szörnyűséges dolgokra.. Az egyik fiókban találunk egy elemlámpát, és ezzel kezdjük nézni a testet, hirtelen megakad a tekintetünk a holttest lábain, nincsenek rajta cipők. A lábfejeire pedig egy szám sorozat van "vágva": 20121"Ez meg vajon mit jelenthet?" Kérdezzük magunktól. Ekkor vesszük csak észre, hogy a szobának még van egy sötét árnyékba burkolózó része, amit még nem vizsgáltunk meg. Elemlámpánk fényét oda irányítva, egy hatalmas, feketére festett szekrényt pillantunk meg. A szekrénynek két része van, mindkettő egyforma nagyságú. A szekrényhez közelebb lépve hirtelen hideget érzünk, de nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget a dolognak.

Ki akarjuk nyitni a szekrény bal oldali ajtaját, de ahogy hozzáérünk hirtelen vér, kezd csepegni a szekrényből. Ettől rettenetesen megijedünk, mert már kezdjük sejteni mit is rejthet ez a szekrény. Megnyitva az ajtót, még szörnyűbb bűz csapja meg az orrunkat, mint az előbb. Egy zsebkendőt teszünk az arcunk elé, hogy a rettenetes bűzt könnyebb legyen elviselni. Ekkor azonban a szekrény ajtaját valami belülről kezdi nyomni kifelé, és borzalmas látvány tárul a szemünk elé. Emberi holttestek zúdulnak ki a szekrényből, szörnyű zajokat csapva. Ők lehettek Walter áldozatai a 21 áldozat szertartáshoz. Minden erődet összeszedve próbálod megszámolni a testeket, hogy vajon sikerült e véghezvinnie Walternek, amit elkezdett, de akárhányszor nézed őket, csak 19 db-ot számolsz. Ekkor veszed észre, hogy mindegyiken van egy hasonló számsorozat, mint Walteren. Most áll össze számodra a kép: A kódszámok valójában az áldozatok sorszámai, tehát a 01121 valójában 01/21-nek felel meg, azaz az 1. gyilkosság, a 21-ből. Ekkor újra megnézed Walter testét... 20121 = 20/21.. ön magát is feláldozta. De vajon miért? Nem talált 20. áldozatot? De saját magát miért nem utolsónak hagyta, hisz csak akkor tudja véghez vinni, amit elkezdett.. Visszalépsz a szekrényhez, és most a jobb oldali ajtaját akarod kinyitni. Ahogy kinyitod, látod, hogy ide egy hűtőszekrény van berendezve, benne pedig két polcot látsz az egyiken az áldozatok kivágott szíveit, a másikon infúziós tasakokba leeresztett vérüket találod. Mivel nincs szükséged ezek közül egyikre sem, becsukod a "hűtő" ajtaját. Ekkor hirtelen puffanó hangot hallasz a nappali felől. Kirohansz a titkos szobából, hogy utána járj mi is történik éppen. A nappaliban a földön egy pisztolyt látsz a földön. "Ez meg hogy került ide?" Kérdezed. A rejtély hamar megoldódik, ugyanis rájössz, hogy a fegyver az állólámpa búrájának belsejéhez volt rögzítve ragasztószalaggal, és egyszerűen elengedte a ragasztás. Felveszed a földről, és megnézed a tárat, 10 töltény van benne. Elteszed a fegyvert, hátha még hasznodra lesz. Ekkor hirtelen megint különös hangokat hallasz, de most a titkos szoba felől. Óvatosan közelítesz a szobához, és benézel. Eltűnt Walter teste, és kinyitva a hűtőt észre veszed, hogy a vér, és a szívek is eltűntek. "Hogy lehetséges ez, ilyen gyorsan?" Kérdezed újra magadtól.. Nézed a keresztet, és alatta hirtelen egy hatalmas vértócsát pillantasz meg. "Vajon ez Walter vére?" az ujjadat belemártod a piros folyadékba, hogy megszagold, de meglepetésedre szagtalan a folyadék. Újra mintát akarsz venni a tócsából, de ekkor valami megmagyarázhatatlan erő megragadja a karod, és megpróbál berántani a tócsába. Minden erődet megfeszítve próbálsz ellenállni, de próbálkozásod hasztalan. Magával ránt ez az erő! Egy hatalmas, jól megvilágított teremben találod magad, amelynek a közepén egy kisebb medence van, előtte pedig egy oltár. Az oltárral szemközt egy asztal van, melynél magát Waltert pillantod meg, aki éppen egy könyvet olvas, így nem vesz tudomást a jelenlétedről. A medence az áldozatok vérével van megtöltve, benne pedig Walter teste fekszik. Az oltáron pedig az áldozatok szívei vannak elhelyezve. Bátorságodat kicsit összeszedve előveszed a pisztolyodat, és Walter hátát célzod be vele. Rálősz egyet, a töltény azonban nem csak hogy nem sebzi meg, de még ráadásul keresztül is megy rajta, mintha nem is lenne teste. Látva, hogy nem tudod így elpusztítani, megpróbálsz elszaladni. Ő utánad veti magát, de végül szerencsédre sikerül beugranod észrevétlenül az asztala alá. Nem lát téged, azt hiszi, hogy ki menekültél a teremből, és sietve eltűnik.

Egy kis időt nyertél, hogy rájöhess a gyenge pontjára. Kimászol az asztal alól, és megnézed a könyvet, amit olvasott. A szekta egyik könyve ez, és a 21 áldozat rituálénál van kinyitva. Ezt már olvastad, úgyhogy tovább lapozol, ekkor hirtelen a 21 áldozat rituálé megszakító szertartását találod meg. A lényege az, hogy a 8 erő lándzsáját, bele kell szúrnod Walter testébe, hogy sebezhetővé váljon! Körül nézel a teremben, hogy vajon hol is lehetnek ezek. Végül észre veszed, hogy a teremben hatalmas szobrok vannak, amelyekből egy-egy lándzsa áll ki. "Csak ezek lehetnek azok!" gondolod magadban, és elindulsz körbe a teremben, hogy begyűjtsd a lándzsákat. Szépen sorban húzod ki őket. Már a 8- nál jársz, amikor hirtelen gyors lépteket hallasz! Walter az, rájött, hogy még mindig itt vagy! Ekkor elkezdesz teljes erődből rohanni a teste felé, és beleszúrod a lándzsákat egyesével. Ez érezhetően nagy fájdalmakat okoz Walternek, mert üvölt egyet, valahányszor beleszúrsz egy lándzsát a testébe. Már a 7. lándzsa is bele van szúrva, amikor hirtelen belép a terembe, és telekinézissel a falhoz vág téged. A torkodon érzed kezének szorítását, de a 8. lándzsa még mindig a kezedben van. Hirtelen elenged, és lezuhansz a földre. Walter megszólal: -Köszönöm, hogy eljöttél, te leszel a 21.! Csak pihenj nyugodtan, már úgysem tehetsz semmit. A 8. lándzsát elrúgja tőled messzebbre, majd hátat fordít neked. Leül ismét az asztalához és olvasni kezd. Walter alá becsült téged! Itt az alkalom! Minden maradék erődet összeszedve elvonszolod magad a lándzsáig, és szerencsédre nem veszi észre, hogy újra felvetted Mivel már nem vagy képes felállni, a kabátodba tekered a lándzsát, hogy a vonszolás keltette zajokat elnémítsd. Nagyon lassan odakúszol a testéhez újra, de mielőtt beleszúrnád, előveszed ismét a pisztolyodat. Jobb kezedben lévő pisztolyoddal újra becélzod őt, majd bal kezeddel, egy határozott mozdulattal beledöföd a lándzsát a testébe. Ekkor felugrik az asztaltól, és borzasztó nagyot üvölt ismét, majd térdre rogy. Lassan felkel, és elővesz ő is egy pisztolyt a kabátja zsebéből, de már késő! Te gyorsabb vagy nála, és egyetlen lövéssel leteríted! A pisztolya a medencébe esik, ő pedig a földre zuhan, még egyetlen szóra van ideje: "anya". Majd végleg kileheli lelkét. Ekkor hirtelen elsötétül előtted minden, és elájulsz. Fogalmad sincs, mennyi ideig voltál eszméletlen, de mikor felébredsz újra a 302-es szobában találod magad. Benézel a fürdőszobába, eltűnt a titkos szoba. Oda mész a bejárati ajtódhoz, örömmel látod, hogy a láncok eltűntek, végre ki tudsz menni. A Walter Sulivan által létrehozott dimenzió összeomlott, és végleg eltűnt. Végre ismét a való világban vagy, szabad vagy és haza értél...  

-------------------------------------------------------------------------------------------
A történetenek már vége, bizonyos részeket direkt változtattam meg az eredetihez képest, nem véletlenül történtek a változások..

 
.:Frissítések:.
 
.:Silenthilles linkek:.
 
.:Nézetség:.
Indulás: 2004-04-22
 
.:Bejelentkezés:.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
.:I see town:.

In my resteless dreams.

I see that town.

Silent hill.

 
.:Time:.
 
zene
 
.:Partnereink:.

www.gportal.hu/gt2/

www.enactment.uw.hu

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.