Vincze-Nagy András

Silent Hill

A   H A R A N G

(2. rész)

...de fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Már megint nyílik az ajtó. Két nővér és egy orvos, papírokkal. Leülnek mellém.

- Hölgyem? – szól az orvos. – Egy kicsit figyeljen rám! Tudja, hogy ki ön?

- Azt hiszem igen. – válaszolok és elgondolkodom. – A nevem Michelle Thomson, bár már ebben sem vagyok annyira biztos. – és az orvosra nézek. – Doktor úr, meg tudja mondani, hogyan kerültem ide?

Az orvos kicsit félrebiccenti a száját. Mit akar ez jelenteni? Majd felnéz a papirokból a szemembe.

- Azt meg tudja mandani, hogy mi az amire utoljára emlékszik?

- Az Istenit! – ordítok rá – Mondja már meg, mi a francért vagyok itt!

- Nyugodjon meg, hölgyem. A helyzet az, hogy teljesen kimerülve, sokkos állapotban találtak önre az országúton Silent Hill határainál. Tudatában van annak, hogy hogyan került oda?

Magam elé nézek.

- Nem, nem emlékszem, hogy valaha is jártam volna azon a helyen...

            A kocsi leparkolt a feljárón. A férfi hátrahordult a kisfiúhoz.

            - Josh, szállj ki!

            Dave, nagyon megíjedt amikor nem látta a felesége autóját. Beszladt a házba. A kisfiú majd utána ment. Megtalálta apját a hallban, egy papírt tartott a kezében. A fiúra nézett, aki kérdőn nézett vissza rá:

            - Hol van anyu? – kérdezte.

Dave odament hozzá és felemelte.

            - Fiam, most elmegyünk Elly nénihez, és apu elmegy megkeresni anyut. Jó?

            - Igen. Válaszolt komolyan a gyerek.

            Beültek a kocsiba, a férfi mielőtt elfordította volna a slusszkulcsot benézett a kesztyűtartóba. Mikor látta, hogy ott van egy pisztoly visszacsukta.

            A hallban a földön ott maradt a papírra írt üzenet: A lányunk Silent Hillben van. Nem hallt meg.

A motor hirtelen lefulladt. Michelle mérgesen a kormányra csapott, majd kiszállt, hogy megnézze, mi történt. A motorháztetőt fölemelte, de semmi rendellenességet nem talált, bár nem nagyon értett az autókhoz.

Kissé idéges volt, nagyon sietett, és csak nemrég hagyta el a Silent Hill határát jelző táblát. Már a város szélén járt, nem tudta pontosan hogy milyen messze van még a lakott terültettől, mivel sűrű köd volt..

Lecsukta a motorháztetőt, és visszaült a kocsiba. Próbálta lassan beindítani az autót, de nem akart működni. Csak búgott a motor, de nem indúlt.

A nő egyre idegesebb lett. Majd a kocsi végül elindúlt.

Lassan elérte az első házakat de a ködben nem látta, hogy van e élet az ablakok mögött. Az utcák teljesen kihaltak voltak, sehol egy lélek, pedig nagyon remélte, hogy valaki útbaigazítja majd. Pontosan ő sem tudta, miből indúljon ki, de gondolta hogy valaki biztos ismer egy Alice nevű kislányt, elvégre nem volt olyan nagy a város. De senki nem volt az utcákon, ahogy Michelle végighajtott a kihalt úton utcáról utcára, egy furcsa érzés keveredett a reményteljes, vak izgatottságába, mintha most először érezné ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy valami nincs rendben.

Majd megpillantott az út közepén egy alakot. Egy férfi volt. Az amint meglátta az autót, rohannai kezdett feléje. A nő megíjedt. Megpróbált elhajtani mellette. De a férfi gyorsabb volt és velugrott a motorháztetőre, és csapkodni kezdte az ablakot, ordítva valamit. Michelle amint meglátta az arcát azonnal lassítani kezdett. Már nem félt az embertől, hirtelen kíváncsiság és segítőkészség öntötte el tudatát, amikor megpillantotta az arcán az érzést, ami bármilyen erősebb lényt teljesen sebezhetővé tesz, a kétségbeesést.

Kiszállt az autóból. A férfi leszállt a kocsiról és reszketett.

- Uram, segíthetek? – kérdezte – Mi a baj?

- Maga hogy kerül ide? – kérdezte a férfi félve, idegesen.

- Uram, jól van? Mi történt?

- Vigyen innen el. Kérem, vigyen el ebből a városból. – könyögött. Térden kúszva, zokogva kérlelte a nőt – Ez a város él, tudja ki vagy, tudja mit tettél, tudja, hogy mitől félsz.

- Mit beszél? Jól van? Hogyan került ide? – kérdezve a nő a teljes zavarban.

- Hát nem érti? El kell innen tünnünk. El kell tünnie. Itt nem bízhatsz senkiben, még a saját szeretteidben sem, itt mindenki rád vadászik, itt mindenki a halálodat akarja. Meg fog halni, tünjön innen! – ordította majd felállt és üvöltve rohanni kezdett.

A nő mégis megíjedt kicsit tőle, azt hitte, hogy segítségre szorúl, vagy legalábbis hogy megtudhat tőle valamit. Hiába kiálltott utána, az már nem hallotta. Az üvöltése még visszhangzott kicsit az utcákon, majd teljes csönd lett újból. Michelle visszaült az autóban.

...milyen nap van ma? Mennyi ideig voltam magamon kívül? Vajon volt nálam Dave, vajon előkerülnek? Vajon tudják, hogy én itt fekszem, vagy ők is engem keresnek? Ugye édesem, nincs semmi baj, ugye nem lesz semmi baj?

- Hölgyem, jó híreim vannak! – mondja az orvos, észre sem vettem, hogy bejött, jaj istenem, még mindig annyira fáradt vagyok – A CT-vizsgálat semmit sem muatott ki. Az emlékezetkihagyása nem vezethető vissza szervi problémákra, tehát pszihikai oka van, amit hamarosan megtalálunk. Valószínűleg a kimerültség okozta, a stressz, de hamarosan többet tudunk mondani.

Valahogy ez nem nyugtat meg, ezek szerint megőrültem, fogalmam sincs hogyan, mitől, csak egyszerűen bekattantam. Mi a franc történhetett? Hogy történt ez? Nem tudok semmiről, ami ezt előidézhette volna, mitől van?...

Ekkor a motor újra lefulladt. A nő némi szidkozódás után már teljesen dühösen próbálta újraindítani a kocsit. A küzködő motor zaján keresztül majd mintha valamit hallott volna. Elengedte a slusszkulcsot, és teljes csöndben hallgatott tovább. Már tisztán hallottta. Kiszállt az autóból, hogy jobban hallja. Igen, harangszó, valaki van a város templomában.

...hogy nem vagyok beteg, teljesen jól vagyok, mi történhetett velem, vajon tényleg ott találtak rám. De jól vagyok, a bal karomon mintha nagy seb volna a kötés alatt, de jól vagyok, viszont veletek mi van, drágám, hol vagytok, ugye nincs semmi bajotok, valóban nem találnak benneteket, vagy csak az orvosok titkolnak előlem valamit. Ugye nincs semmi baj? Ugye minden rendbe jön? Ugye tisztázódik minden, amiről most fogalmam sincs?...

A harangszót követve végül Michelle megtalálta a templomot. Az ajtaja nyitva volt, belépett. Szinte megnyugtatta a szemét a tisztán kivehető sötétség, a sűrű köd után. Néhány gyertya égett, ami elég fényt nyújtott a tájékozódáshoz.

A harang kísérteties hangja itt még hangosabb volt. A nő szinte gondolkodás nélkül a lépcsőhöz rohant, és a harang felé igyekezett, bízba abban, hogy az, aki harangozik segíteni tud neki. Amint lépkedett fölfelé a lépcsőn egy hang szól utána lentről.

- Anyu, ne menj oda. Ne mássz fel. Nem szabad.

Michelle lenézett, nem látott senkit. Leszaladt a lépcsőn, és de még akkor sem volt ott senki.

Egy gyönge szellő szállt be az ajtón ami megrengette a gyertyák fényét. Mostmár tisztán látszott a sötétségben úszó oltár felől közeledő alak. Egy hosszú barna hajú kislány volt.

Folytatása következik...