Progress report by Ironman

Feltehetőleg, aki fanatikus SH fan és/vagy lehetősége is volt rá, már rég végignyomta az anyagot, melynek tudatában nem kívánok eme előrehaladási jelentéssel falakat rengető szenzációt közölni, pusztán csak (lehetőleg spoiler-mentes) kedvcsináló a sorozat főleg régebbi rajongói számára. Elsősorban olyan magamfajta gamereket célzok meg e beszámolóval, akik már az első rész óta érzik a különös hangulatot, a legyűrhetetlen érzést, ha egy Silent Hill korongot helyeznek a gépbe (esetemben PS2). Szubjektív meglátásom alapján ez a SH epizód nem lesz alkalmas arra, hogy új rajongókat toborozzon a játéknak, erre én az "úthenger-játék" elméletet alkalmazom (Paszternak Zsivago-ja - "úthengerregény" - után szabadon) -> a 302-es apartmanban a történet nagyon statikus, ha nincs ötletünk, könnyen megrekedhetünk, ráadásul a grafika sem hordoz akkora úttörő élményt, amit mind a 2., mind a 3. rész során átélni volt kutyaszerencsénk. Ez persze nem hiba, de mindenképpen feltűnik.

Szóval próbálok olyan tényekre szorítkozni, melyek nem veszik majdan el a felfedezés örömét, annak fájdalmát (már az első epizódban!), netalántán a megdöbbenés, az elképedés izgató és bizarr élményét. Bizarr, tehát emberi! Alapfilozófiám, hogy az emberi lét nem leányálom, az emberek pedig nem idealista széplelkek. Mindenkit vágyak, érzések és remények hajtanak, melyek helyenként bármennyire lappangóak is, kissé betegesek, perverzek, kijózanítóan naturalisták. Ezért is szeretem az olyan filmeket, mint a csillagos ötös Lolita, a Vanília égbolt, a Pszicho sorozat, netalántán a Hetedik. És ezért szeretem az olyan játékokat, mint a Silent Hill - mert olyan világot tár elénk, amilyen a világ valójában, vagy amilyen lehetne, s nem fest arról a realitást csalókán megszépítő, bárgyú képet, rózsaszín hányadék cukormázba burkolva azt, ahelyett hogy a pokol bugyrait s a purgatóriumot megjárva, megtisztulva érkeznénk meg úticélunkhoz. Ez a különbség a felnőtt-játék és a nem felnőtt-játék (7-8+ label) között. Az emberek tényismeret hiányában szenvedő fele hajlamos a 'játék' fogalmat szó szerint értelmezve azt idióta kisközépső-szökevények agysejtölő, a társadalomra egyébként is veszélyes tevékenységének feltüntetni. Szomorú, hogy csak kevesen vagyunk, akik tudjuk: a játékok (és filmek) világa éppen olyan, mint a könyveké: vannak Pannikának és Punikának szóló gyermekmesék, képeskönyvek, vannak ponyvák, aluljáróirodalom, melyet megrágunk, megemésztünk, 2 perc alatt kinyomunk és 1 perc alatt elfelejtünk, no és létezik ugye Maupassant, Paszternak, Móra Ferenc, Dosztojevszkij és Marquez is, aki megráz, megnevettet, megsírat, mélylélektanilag bontja feltűnés nélkül atomjaira a karakterét, akivel időközben frankón azonosulsz, hogy a végén egy az arcodnak szánt bazi nagy csattanóval... mondjuk megölje. Szevasz, lehet elkezdeni felfogni, hogy akkor miről is szólt az egész könyv... és ez az, amire emlékszel, mert életszagú, mert feledhetetlen, mert bármennyire is szívet facsaró, mégis ez teszi annyira de' széppé.

És a realitás talajától oly' rémisztő módon elszakadni látszó, ám pont a (lehetséges) valóságnak ilyetén bemutatása miatt annyira valóságosként ható Silent Hill sorozat az, amelyet egy érett gamer nagy becsben tart. Ennyi vívódó életérzés után jöjjenek akkor az eredeti témánkat érintő meglátások.

A dvd behelyezése után megjelenik a megújult Konami logó, majd egyből kezdődik is az intro (nem kell kivárni). Szóval az intro... az eddigi SH epizódokon edződött arcok is most le fognak szakadni, meggyőződésem, hogy ennyire zsigerekig hatoló borzalmakat és velőtrázó hanghatásokat még egyik bevezető filmecskében sem láttunk, hozzátéve, hogy a megszokott, érzelemgazdag zene mindössze mintegy fél percre veszi váratlanul át a terepet: valamiféle mennyeien szépséges női kórus dúdol iszonyat fájdalommal (Close your eyes... good-bye...), amit ismét a zavarcsíkos, felfoghatatlanul groteszk (kétfejű, rothadó, falból kiszakadó, furniture monster-szerű, stb.) lényekkel súlyosbított, rettegéskeltésre apelláló, mocskos nagy pofon követ szinte átmenet nélkül.

Ha mindezt túléltük és megnéztük párszor (muszáj megnézni párszor!), következik a startup menü a már ismert láncos ajtóval, ahol az options alatt beállíthatjuk többek között a képi noise effect-et, illetve az ez alkalommal egységes easy-normal-hard fokozatot (nincs szétbontva kétfelé). A japó verzió egyébként természetesen angolul is tolható (emlékezve a Vaklárma c. műremekre: Nem kell besz*rni! :))

A beszámoló gyorsasága és gördülékenysége miatt easy-n kezdtem, de pár óra játék után, felismerve, hogy az első élmény az igazán meghatározó, átraktam a nehézségi fokozatot normal-ra, és újra nekiugrottam (micsoda difi!). A kalandot Henry 302-es szobájából indítjuk fps nézetből, ami a másik világban átvált a szokásos tps-re. A szobából nincs kijárás, és bár a szomszédok élénk érdeklődést mutatnak az iránt, mi folyik odabent, Henry segélykiáltásait és dörömbölését nem hallják. A külvilággal való kapcsolatot a kukucska jelenti, az ajtón ki a folyosóra, illetve a nappali falán át a szomszédba (a szomszéd lány, Eileen ágyán ücsörög a SH3-ból ismer vidámparki rózsaszín játéknyuszi). A nappali egy légtérben van a konyhával (Made in USA), a szobában lehet állást menteni. Van még egy hálószoba, ahol hébe-hóba megcsörren a telefon (az elmetszett drót dacára), illetve kinézhetünk az ablakon, mi folyik az utcán. Van még egy kis kamra, illetve ott a fürdőszoba, ahol egyszer csak egy hatalmas robajjal egy lyuk nyílik meg, amin bemászva kezdetét veszi Henry kalandozása rémálmai világában... a térképeken automatikusan bejelölődnek a portálok, amiken át az apartmanba visszajutva a nappaliban menthetünk, a kelengyeládikóban :) turkálva cserélgethetjük a nálunk lévő parafernáliát, illetve (ez fontos!) életszint-jelzőnk automatikusan feltöltődik. Vannak ugyan Nutrition (!) Drink-ek, de érdemes spórolni.

1. történet: Subway world - metróaluljáró. Egy összefüggő föld alatti rendszerben kell bolyonganunk, itt találkozunk először a játék igen vonzó női szereplőjével, Cynthiával is. Ellenfelek: rothadó kutyák, a falból fosatós vöröses torzított fény és kontroller-vibráció kíséretében kiszakadó ghost-ok. Erről ennyit, nem akarom lelőni.

2. történet: Forrest World - erdő és árvaház. Éjszakai erdőben ülve ébredünk, majd koszos gyárcsarnokokon keresztül újabb erdős területre érkezünk, összefutva darazsakkal, kutyákkal és szellemekkel. (It's Toluca Lake in Silent Hill... it's beautiful... But also sad somehow. Király!) Célunk az árvaházba bejutni (ááh, nem bizarr húzás az éjszaka kellős közepén egy árvaház körül gyermekágyakat ütni-verni vascsővel... :)).

Folyt. köv.

www.silenthil.hu : forás