Emotionless

És hirtelen megláttam, ott állt velem szembe'

Egy fémrács másik oldalán. Le voltam dermedve.

A levegő elnehezült a vér és rozsda szagától

Úgy éreztem ez a hóhér árasztja ki magából.

Kése mint egy borzalom, lógott jobb kezében,

Én meg csak egy áldozat voltam a szemében.

Meg se moccant, rémruhája démonbőrből varrott,

Aurája vörös izzás, se élő - se halott.

Sötét szobába nyitottam, s egy érzés visszatolt

Mint kiléptem, s odanéztem, már sehol se volt.

Amióta eltűnt onnan nyugtom nem lelem,

Minden egyes sötét zugban várom: ott terem.

Nyughatatlan álmaimban jöttét hallgatom,

Fegyverének csikorgása: altatódalom

Démonnyögés, halálhörgés jelzi merre jár

Zsígereim riadóznak: csak egy jelre vár

Zabolátlan ösztöneim léptét döngetik

Víztől málló folyosókon szagát kergetik

Sötét szobába nyitottam s a látvány elkaszált

Két próbabábbal a konyhában késsel harcbaszállt

Bokájukat megszorítva csontjuk törte szét

A két démon vonaglása elvette eszét

Elrejtőznöm képtelenség, lüktet a szoba

Haló bábok, padlón rángó lábak otthona

Felém fordul fémcsuklyája izzó rettenet

Elhátrálok, bár a tudat élve eltemet:

Vértől síkos kése döngve utam állja el

Hátam durván falnak reccsen, szólok...nem felel

Feltaszítva, forró karjával magához ránt

Szívem, agyam, s testem körül szöges, égő pánt

Kín és gyönyör, vérző gödör, lelkem elnyeli

Olvadó képek sorával mindenem teli

Belül morgó furcsa hangok szétvetik fejem

Míg egy végső taszítástól el nem engedem

Szenvtelenül fordul s indul lassan tőlem el

Vákuum szív és üres hangra üres hang felel

Mozdulok. Egy halott rém ott fekszik szótlanul

Szédülök és gyönge testem bábként ráborul

Álmok helyett vörös képek százezerje vár

Öntudatlan süllyedek le, míg az óra jár

Ébredésem súlyos és nem értem hol vagyok

Arcom hideg, fejem alatt halott démonok

Tántorogva kelek, velük nem  maradhatok,

Nem alhatok, nem félhetek, el nem futhatok,

Egy esélyem maradt, fojton ezt zúgja eszem,

Nem nyughatok, míg hóhérom meg nem keresem.

Kihalt szobák, kihalt égen kihúnyt csillagok

Magány les a sarok mögül s fáradt sóhajok

Utam állják élő bábok s jönnek éhesen

Haladok s kezemtől rogynak földre véresen.

Rég elhagyott épületben zölden ragyogó,

Elmosódott hajókürtszót örző folyosó.

Az utolsó ajtó mögött elfogyott az út

Padlón tátongó üreg, vagy rabverem, vagy kút.

Leugrani szénszinű torkán vagy száz halálnak,

Míg az órák szellemjárta börtönben találnak

Felfordul a gyomrom, itt lenn semmi nem kerek

Kicsempézett üregekben hullák fekszenek

Működő lift, hideg rázat, lábam padlót ér

Ajtók mögött vaslétrákon rozsda, s alvadt vér.

Labirintus, szűk folyosók, rémek kapnak el 

Langyos, poshadt, talajvízben bokám süllyed el

Eltaposom az utolsót. Szégyen érzelem:

Lassan kimerülő testem hozzápréselem

Élvezem a még meleg húst, párolog döglötten,

Nehéz árnyék, súlyos kés csikordul meg mögöttem

Ijedtségem vörös-fehér, holtra támadok,

Szaga, teste, forró szándék ellen lázadok,

Karjába vesz, engedem, hisz lelkem szívja el,

Lázam koponyámban lüktet, bár ébrednék fel.

Az idő, mint furcsa vendég, körbe-körbe jár,

Csikorduló vasajtók közt otthonra talál.

Érzem, hátam alatt kemény, hideg asztallap

Mintha ravatalon lennék, s ő a hívő pap.